12 óra ISZTAMBULBAN – A Kék mecset, a Hagia Sophia, a Bazilika ciszterna és a Topkapi palota meglátogatása

United-Kingdom-icon In English – 12 hours in ISTANBUL – Blue Mosque, Hagia Sophia, Basilica Cistern & Topkapi Palace
Már néhány éve elmentem Isztambulba mialatt Bulgáriában a Naposparton dolgoztam, itt írtam róla => Néhány fotó Isztambulról – a Kék mecset és a Fűszer Bazár
Emlékeztem rá, hogy nagyon fárasztó volt, na most újra átéltem.

3

003

4

002Izgalmasan kezdődött este 22:00-kor: a busz majdnem elfelejtett felvenni. Megállt egy busz, megkérdeztem ez-e az enyém, az idegenvezető azt mondta ezen oroszok vannak. Oké, lesz egy újabb busz. Vártam és vártam, de egy idő után felhívtam az ügynökséget, hogy megkérdezzem, mi történt. Végül visszarendelték a buszt miattam, az idegenvezetőnek más buszmegálló volt megadva. Na hát így kezdődött az út, az éjszaka közepén érkeztünk a határra, kiszálltunk, sorban álltunk, vártunk, bepecsételték az útlevélbe a vízumot, visszaszálltunk a buszba és végül kb. hajnali 6 órakor megérkeztünk Isztambulba. Először reggeliztünk, majd városnézéssel kezdtünk.

Hippodrom tér

A Hippodrom volt szórakozó negyed és a bizánci közélet központja, a téren folytak a fogathajtó versenyek. Ma itt egy szökőkút, egy egyiptomi obeliszk, egy kígyó oszlop (a fej le van törve sajnos) és egy kő obeliszk áll.
Istanbul_007_Fotor

Istanbul_003

Istanbul_007_Fotorb

Tájékozódás

Ezek a látnivalók a Hippodrom tér közelében vannak. Itt van a Kék mecset, vele szemben a Hagia Sophia. A Hagia Sophia-ból kijövet jobbra fordulva van a Bazilika Ciszterna, a Hagia Sophia mellett pedig a Topkapi Palota.

Kék Mecset

Istanbul_007bElőször a Kék mecsetbe mentünk. A mecsetnek 6 minaretje van, de ez nem jellemző, a mecseteknek maximum 4 minaretjük van, tehát miért 6? Mert törökül a ​​„6” hasonlít az „arany” szóhoz. Amikor a szultán először megtekintette az elkészült épületet, megkérdezte az építésztől, hogy hol van a megrendelt Arany-mecsetje, az építész nem értette miről beszélt a Szultán, ő egy mecsetet épített 6 minarettel. Az építészt életben hagyta a szultán…015

011
A mekkai Nagy Mecsetnek 6 minaretje volt. Engesztelés képpen egy 7. minaret építésének a költségeit a Szultán I. Ahmed állta, így magasabb rendűvé vált, mint a Kék mecset a 6 minaretjével.
Még a szultánnak is fejet kell hajtania Allah előtt, de az építész félt attól, hogy ezt elmondja neki/hogy erre figyelmeztesse, ezért egy trükköt alkalmazott, láncokat rakott a bejárat fölé, így amikor a szultán lóháton megérkezett a mecsethez, fejet kellett hajtania, hogy beléphessen alatta.istanbul_014.jpg

Ahmed szultán építette a 17. században, és innen a neve “Ahmed Szultán Mecset”, de Kék mecsetnek nevezik. Miért kék? Kívülről nem kék … Ám belül több mint 20 ezer kék Iznik csempe díszíti. Csodálatos látvány.012

014

013
Belépés ingyenes, ruhát kapnak a nők a bejáratnál, hogy befedje a karjukat, lábukat és fejüket is.
Az ebéd után szabadidő volt vagy fakultatív program keretei közt meg lehetett látogatni a Hagia Sophia-t, vagy egy boszporuszi hajókiránduláson lehetett részt venni. Én a Hagia Sophia-t választottam.

Hagia Sophia (Aya Sofya)

016Ez a leghíresebb és legfontosabb műemlék Isztambulban, a világörökség listán szerepel. Justinianus császár építtetett itt egy bizánci templomot a 6. században, a 15. században mecsetté alakították, 1935 óta múzeum.
Lenyűgöző keresztény szenteket ábrázoló mozaikok, gyönyörű csillárok vannak belül. Az építőanyag a birodalom minden sarkából pogány templomokból jött. „A tökéletességek belülről fakad”-ot hírdeti az épület, az egyszerű külseje szemben áll a gazdagon díszített belső részével.

018

019Senki sem tudja, hogyan épült a Hagia Sophia, egy rejtély. Ha eltávolítják a tetőt, az egész épület összeomlik.
Fel lehet menni a galériára (kerekesszékkel lifttel), ám nem lépcsők vannak hanem meredek feljáró, csúszik…
020

021
Felülről rálátás nyílik az egész templomra. Kár, hogy renoválják, a templom fele be van fedve.
Belépő díj: 40 TRY

Topkapi palota

025Ezekben az épületekben teljesen elszigetelten éltek és uralkodtak az oszmán birodalom szultánjai 15-19. században, a Topkapi palota egy város a városban.026

027

Istanbul_145
Négy udvar van: a bejárat után az Első Udvar – ez volt nyitva az alatvalók számára. A második udvarban a koronázási ünnepségek és hivatalos fogadások voltak egy szép parkszerű környezetben. A harmadik udvar a palota szíve, itt van többek között a Hárem is. A negyedik udvarban a szultán kertje található.
Én a HÁREMET akartam megnézni, azét jöttem, ez a legfontosabb része a Topkapinak. Ez az a hely, ahol a szultán ágyasai és a gyermekei töltötték napjaikat.030

Istanbul_178

Istanbul_176
A hárem szó jelentése “tiltott”, a Hárem életét hagyományok és szabályok szabályozták.
029

034

Istanbul_190_Fotor

Istanbul_187Külön belépődíj van, 25 TYR, véleményem szerint megéri. Soha nem láttam ilyen gazdagon díszített termeket, csodálatosak.
Több száz gyönyörű nő élt itt és senki nem léphetett be csak a szultán és az eunuchok, akik a nőket védték.
300 szoba, hamam, mecset, kis kórház található itt. A Hárem komplexum hat emeletes, de ezek közül csak egyet lehet megtekinteni.
Belépődíj: 40 TRY, Hárem 25 TRY

Bazilika Ciszterna vagy Elsüllyedt Palota (Yerebatan Sarnici)

A város alatt számos az ókorból / középkorból származó földalatti ciszterna van, de ez a legnagyobb bizánci korból megmaradt ciszterna Isztambulban.
Ez a hatalmas földalatti csarnok, ahol 336 oszlop található, több mint 1500 éves. Akár 80.000 m3 vizet is lehetett itt tárolni, amelyet vízvezetékeken vezettek ide, a palotát és a környező épületeket látta el vízzel. Bezárása után a 16. században újra felfedezték, de sajnos nem nyerte vissza korábbi fontos szerepét. Szemétlerakóhely lett, ahova mindent még holttesteket is dobtak. A ciszternát az 1980-as években megtisztították és felújították, majd múzeum lett.022

023
Ezt az épületet nagyon szerettem volna látni és nem csalódtam benne (a Hagia Sophia-ban igen, többet vártam)
Lent misztikus hangulat uralkodik a sok kis lámpával. Különösen kedveltem a Medúza oszlopokat, a Ciszterna hátsó részén találhatóak, 2 oszlop amik egy-egy Medúza fejben végződnek, az egyik az oldalán, a másik fejjel lefelé. A legenda szerint azért ebben az elhelyezésben, hogy így semlegesítsék a mitológiai szörnyek gyilkos tekintetét (Ha valaki a Medúza szemébe néz, kővé válik).024
Belépőjegy: 20 TRY

Tehát ennyit láttam a második látogatásom során a városban. Remélem, segítségükre lesznek az információk, ha Isztambulba terveznek menni.
Bulgáriából a kirándulás nagyon fárasztó volt, a következő napon hajnali 3.30-kor érkeztünk haza, több mint 24 óra busszal / városnézéssel / nem normál ágyban alvással… De egyszer túl lehet élni ezt is…
Vicky

Advertisements

One thought on “12 óra ISZTAMBULBAN – A Kék mecset, a Hagia Sophia, a Bazilika ciszterna és a Topkapi palota meglátogatása

Add yours

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

Create a free website or blog at WordPress.com.

Up ↑

%d bloggers like this: